~1. rész

-Csak nem Roxanne csinos kis hátsó felét látom?? -hallottam egy mély reszelős, kicsit ismerős hangot a hátam mögül. Amilyen gyorsan tudtam meg is fordultam, hogy lássam ki az idegen aki a fenekemben gyönyörködik.

-Styles… -csak szemet forgattam mikor megláttam a vigyorgó fiút. Undorodó arccal sétáltam el tőle, remélve, hogy békén hagy. Reménykedhettem… Elkapta a csuklómat és visszahúzott maga elé.

-Ne legyél már ilyen. Csak meg akarom köszönni. –mondta, de azt az átkozott vigyort ember fia nem törölte volna le az arcáról

-Hány éve is Styles?? 3?? És mit akarsz megköszönni?? Hogy a zseniális szivatásomból tettél szert hírnévre?? –vigyorogva bólintott. –Kösz, de nem kérek belőle. Ugye tudod, hogy még mindig utálom hülye fejed?? –beszéltem hozzá a megszokott flegma stílusba.

-Tudom Roxanne. Nekem viszont hiányzott a flegma képed.

-Kötve hiszem. Viszont, ha nem szeded le azt a vigyort az arcodról akkor én törlöm le onnan. Csak, hogy tudd. –vontam meg a vállam.

-Ejnye Roxy… -csóválta a fejét. –Még mindig nem szoktál le a kisebbek bántalmazásáról?? –szekáll... Nem javult semmit sem. Azt hittem 19 éves korára már értelmes ember lesz. Tévedni emberi dolog. 

-Nem hiszem, hogy annyira kisebb lennél már… -mértem végig a nálam jó pár centivel magasabb alakját. Igaz, hogy idősebb vagyok nála 1 évvel, de mivel ő magasabb azt hiszem mondhatjuk, hogy most én vagyok a kisebb.

-Több a tetkód. –állapította meg miközben végignézett rajtam. –Tetszik. –vigyorgott megint.

-Elárulod mit akarsz vagy rabolod még a drága időmet?? –kezdett már nagyon idegesíteni. Nem vagyok bunkó, vagy utálatos természetű lány, de ő mindig kihozta belőlem ezeket.

-Hát gondoltam, hogyha már így megláttalak, megint összefuthatnánk párszor. –még mindig vigyorgott. Gondolom most az arcom miatt, mert nem nagyon tudnám leírni milyen képet vághattam.

-Felejtsd el Styles!! –ordítottam rá. Már csak ő hiányzik a mostani életemből. Gyorsan leléptem. Persze ő követett. Tudta, hogy ezzel idegesít. De, ha ő így, akkor én is. –Emberek itt van Harry Styles!!! –ordítottam, hogy még jóval arrébb is meghallják. Tervem sikerrel járt és a tömeg hamar ellepte a fiút. Amíg ő autogramokat osztogatott és képeket csinált az emberekkel, addig én futólépésben haza mentem.

Belépve a kicsi lakásomba rá kellett jönnöm, hogy a holmijaim nem fogják kipakolni magukat. Ez se a mai napon lesz. Bevágódtam a hálóba egyenesen az ágyra. A plafont bámulva elgondolkodtam az elmúlt pár éven. 4 éve találkoztam Harry-vel. Mondhatjuk, hogy az első másodpertől utáltuk egymást. Ez később csak fokozódott. Egy ideig nem nagyon foglalkoztunk egymással, de miután sokat kellett az anyám miatt bámulnunk egymást meguntuk a tétlenkedést. A legtöbbször csak hülye vicceket csináltunk, de volt egy-két durva húzás is. A kedvencem mindig a tubus pillanatragasztó volt Harry hajába. De viszont azt be kell vallani, hogyha szarba voltunk azért segítettünk is egymásnak. Szerintem még évekig csináltuk volna ezt, ha én be nem nevezem az X-faktorba. Egy újabb kis viccnek indult az egész, de arra nem gondoltam, hogy el is megy. Az észlény pedig elment a meghallgatásra. Szó szerint beneveztem a hírnévre. Azóta nem is nagyon foglalkoztam vele. Pár hónapja anyáméknak betelt velem a poharuk és kitagadtak a családból. Sose jöttem ki velük a legjobban, de megvoltunk egymás mellett. Viszont az utóbbi betöréses balhém után apám kijelentette, hogy húzzak el otthonról. Szép szülők mondhatom. Úgy döntöttem Londonba jövök. Itt azért hamarabb találok magamnak valami munkát. A munkám már megvan, egy nagyobb üzletben dolgozok minden hétköznap délelőtt. A pénzem pont annyi, hogy kajára meg a lakásra elég. Egy ideig még pörgött az agyam mindenféle dolgon aztán elaludtam.

Arra ébredtem, hogy a telefonom hatalmas hangerővel csörög. Az órára pillantottam. Este fél 11 van. Ki a fene keres ilyenkor?? Lemásztam az ágyról és a telefonomért nyúltam.

-Mit akar ez a majom?? –kérdeztem magamtól mikor megláttam nagy betűkkel a ’’STYLES’’ nevet a kijelzőmön. Kelletlenül vettem fel.

-Mi van?? –morogtam álmosan és morcosan.

-Örömmel veszem tudomásul, hogy nem változtattál számot.

-És azért kellett felkelteni, hogy erről megbizonyosodj te homokzsák?? –felnevetett. Gondolom jól szórakozik.

-Csak egy kisebb bosszú a délutáni lekoptatós akciód miatt.

-Hát… bosszúnak ez azért egy kicsit gyenge hozzád képest.

-Akkor nyiss ajtót, mert kezd zsibbadni a lábam.

-Azt ne mondd, hogy itt vagy a lakásom előtt. –ültem le a nappaliban lévő kényelmes fotelba.

-Akkor nem mondom, de nyisd ki az ajtót vagy betöröm. –nevette el magát.

-Nem engedlek be. De, ha bemered törni az ajtót akkor kifizeted!! –figyelmeztettem, bár tudom, hogy úgy sem tudná betörni az ajtót.

-Rox, ne csináld már. Tudom, hogy neked is hiányoztam.

-Jó. Beengedlek, ha egyességet kötünk.

-Ettől féltem. –sóhajtozott nagyot. –Na mondd mi az egyesség. –érdeklődött unottan.

-Mondjuk… -gondolkodtam el. –Te fizeted a lakásom. –ha elfogadja az ajánlatom akkor még a képét is képes lennék eltűrni.

-Rendben. –most komolyan beleegyezett?? Ezaz!!! –De csak, ha máskor is beengedsz.

-Oké. Azt még kibírom. De ha hazudsz kiheréllek Styles!! –emeltem egy kicsit feljebb a hangom. Erre csak elnevette magát. Felkeltem a kényelmes fotelből és kinyitottam a bejárati ajtót, ahol nem csak egy ember állt. –Mi a…?? –kérdeztem kedvesen, hogy mit keres itt még egy ember rajta kívül. –Azt mondtam, hogy beengedlek… Téged. –emeltem ki az utolsó szót.