~2. rész

-Azt mondtam, hogy beengedlek… Téged. –emeltem ki az utolsó szót.

-Roxy kedvesem. Fizetem a lakásod, ha beengedsz minket. –emelte ki ő is az utolsó szót.

-Gyertek. –morogtam a két személynek akik rögtön be is estek az ajtón. –Utállak Sytles. –kiálltottam utána mikor már a nappaliban voltak. –És ki a barátod?? –kérdeztem mikor már én is beértem a nappaliban.

-Jah ő Louis Tomlinson a legjobb barátom és ő is bandatag. –a fiú egy intéssel és egy mosollyal elintézte a köszöntést.

-Oké. Akkor téged is utállak. –vontam vállat. –Most pedig elárulnád, hogy mit kerestek itt 11 órakor?? –tettem csípőre a kezem várva magyarázatára.

-Hát… -vakarta meg a tarkóját. –Unatkoztunk??

-Egyszer tényleg ki foglak herélni… -sóhajtottam és beestem a fotelomba.

-Hazz ez a csaj tényleg ijesztő. –próbálta súgni, de elég jól hallottam.

-És azt mondtam-e, hogy a fülei is túl jók. –röhögte el magát a Fürtös.

-Ó. –temette arcát kezébe a Louis nevezetű srác. –Kérdezhetek valamit?? –kapta fel a fejét és felváltva nézett rám és Harry-re.

-Ha nagyon akarsz, csak tessék. –mondtam és felpakoltam a lábaim magam elé, hogy kényelmesen üljek.

-Ti most akkor barátok vagytok?? –na ezen mondjuk még egyszer sem gondolkodtam. Ha vannak olyan barátok akik rühellik egymást akkor igen.

-Bodri te, hogy gondolod?? –néztem rá hátha ő tud valamit mondani.

-Nem tudom. –vonogatta a vállát. Legalább egy dolog a Földön amiben egyet tudunk érteni.

-Te most komolyan nem szólsz semmit arra, hogy Bodri-nak hívott?? Ha én mondanék ilyet hajam se maradna. A csajnak meg nem szólsz semmit?? –kérdezgette Harry-t Louis.

-Lou… Ne kezd most ezt lécci. –nyafogott.

-Jól van, nem vagyok kíváncsi rátok. Nincs kedvetek hazamenni?? –kérdeztem magamhoz mérten kedvesen.

-Nem aludhatunk itt?? Olyan kényelmes ez a kanapé. –dobálta fel a lábait Harry. Nem volt kedvem vitatkozni mivel túl álmos voltam és tudtam, hogy úgy sem mennének el.

-Nekem aztán olyan mindegy, hogy mit csinálsz. –sóhajtottam majd felálltam. –Én megyek aludni. Ja és bezárom az ajtót. Csak szóltam, hogy ne kezdj el gondolkodni semmi baromságon. –szóltam vissza már a szobám ajtajából.

-Ugyan Roxy. Úgy ismersz?? –vigyorgott rám.

-Azt hiszem ezt a kérdést meg sem hallottam. –mondtam és már be is csuktam az ajtót. Nem foglakozva azzal, hogy még mindig utcai ruhában vagyok, eldőltem az ágyon és aludtam is.

Reggel már 6-kor felébredtem. Nem volt rám jellemző a korán kelés, de nem tudtam tovább aludni. Kiléptem a szobámból és először végigfutott rajtam, hogy tegnap itt aludt Hazz és a barátja. De mikor körülnéztem megint változott bennem a dolog, mert sehol senki nem volt a nappaliba. Megkönnyebbültem, hogy eltűntek és nem kell reggel is az ő képüket néznem. Kislattyogtam a konyhába, hogy megigyam a reggeli kávém. Beléptem a kis konyhába és neki is mentem valaminek. Vagy valaminek?? Szemügyre vettem a zavaró tényezőt ami miatt nem jutottam tovább és a vigyorgó Styles fiút azonosítottam be.

-Jó reggelt Morgós. –köszöntött és a kezembe adta a csésze kávét, amiért jöttem. Új becenevemhez híven morogtam egyet és megfordultam kifelé a konyhából. –Mi lesz a reggeli?? –jött mellettem, mint egy kiskutya.

-Amit csinálsz. Én is éhes vagyok, szóval húzz bele. –köztudott volt, hogy Harry nagyon jól főz. Meg kellett ragadni az alkalmat, hogy egyek valami finom kaját is.

-Oké csinálok kaját, de akkor kijössz velem a konyhába. Tudod, hogy nem szeretek egyedül lenni. –biggyesztette le a száját. Sóhajtottam egy nagyot és utána mentem a konyhába. Abban a helyzetbe bármit megtettem volna valami ehetőért. Felültem a konyhapultra és figyeltem, ahogy Harry szorgosan szedi elő a hozzávalókat a… nem tudom mihez.

-Mi lesz a kaja?? –kérdeztem nyál csorgatva.

-Ahogy elnézem sült, vagy hideg saláta. –szedett ki mindent a hűtőből. Hirtelen miután végzett odajött hozzám és szorosan elém állt. –Nem bírom tovább magamba tartani. –állt a két lábam közé és közel húzott magához. –Tegnap, mikor megláttalak megint felszínre tört az összes olyan érzelmem amit már lassan 4 éve folytok el magamban. –vészesen közel volt, már ajka az enyémhez. Belül kiabáltam magammal, hogy: „Hahó térj már észhez hülye ribanc ez nem helyes!!” De az a vékonyka hang elveszett a sokk mellett, amit akkor éreztem. Persze Harry mindig is tetszett egy szintig és jókat is hülyültünk, de mindig az csak piszkálódtunk. Sosem gondoltam bele, hogy milyen volna a csókja, vagy az ölelése. Ebben a pillanatban viszont mindennél jobban vágytam rá. Mikor látta, hogy nem fogok, vagy nem tudok ellenkezni, lassan és érzékien megcsókolt. Habozás nélkül viszonoztam a gesztust. Karom automatikusan fonódott a nyaka köré, de amint észbekaptam már löktem is el magamtól.

-Ez most mire volt jó?? –kiabáltam és éreztem, hogy csíp a szemem is könnyektől, de azoknak nem adtam utat.

-Én csak azt hittem… -dadogott meglepődött arccal, de közbevágtam.

-Mit hittél?? Harry nekem barátom van, akit szeretek!! 

~1. rész

-Csak nem Roxanne csinos kis hátsó felét látom?? -hallottam egy mély reszelős, kicsit ismerős hangot a hátam mögül. Amilyen gyorsan tudtam meg is fordultam, hogy lássam ki az idegen aki a fenekemben gyönyörködik.

-Styles… -csak szemet forgattam mikor megláttam a vigyorgó fiút. Undorodó arccal sétáltam el tőle, remélve, hogy békén hagy. Reménykedhettem… Elkapta a csuklómat és visszahúzott maga elé.

-Ne legyél már ilyen. Csak meg akarom köszönni. –mondta, de azt az átkozott vigyort ember fia nem törölte volna le az arcáról

-Hány éve is Styles?? 3?? És mit akarsz megköszönni?? Hogy a zseniális szivatásomból tettél szert hírnévre?? –vigyorogva bólintott. –Kösz, de nem kérek belőle. Ugye tudod, hogy még mindig utálom hülye fejed?? –beszéltem hozzá a megszokott flegma stílusba.

-Tudom Roxanne. Nekem viszont hiányzott a flegma képed.

-Kötve hiszem. Viszont, ha nem szeded le azt a vigyort az arcodról akkor én törlöm le onnan. Csak, hogy tudd. –vontam meg a vállam.

-Ejnye Roxy… -csóválta a fejét. –Még mindig nem szoktál le a kisebbek bántalmazásáról?? –szekáll... Nem javult semmit sem. Azt hittem 19 éves korára már értelmes ember lesz. Tévedni emberi dolog. 

-Nem hiszem, hogy annyira kisebb lennél már… -mértem végig a nálam jó pár centivel magasabb alakját. Igaz, hogy idősebb vagyok nála 1 évvel, de mivel ő magasabb azt hiszem mondhatjuk, hogy most én vagyok a kisebb.

-Több a tetkód. –állapította meg miközben végignézett rajtam. –Tetszik. –vigyorgott megint.

-Elárulod mit akarsz vagy rabolod még a drága időmet?? –kezdett már nagyon idegesíteni. Nem vagyok bunkó, vagy utálatos természetű lány, de ő mindig kihozta belőlem ezeket.

-Hát gondoltam, hogyha már így megláttalak, megint összefuthatnánk párszor. –még mindig vigyorgott. Gondolom most az arcom miatt, mert nem nagyon tudnám leírni milyen képet vághattam.

-Felejtsd el Styles!! –ordítottam rá. Már csak ő hiányzik a mostani életemből. Gyorsan leléptem. Persze ő követett. Tudta, hogy ezzel idegesít. De, ha ő így, akkor én is. –Emberek itt van Harry Styles!!! –ordítottam, hogy még jóval arrébb is meghallják. Tervem sikerrel járt és a tömeg hamar ellepte a fiút. Amíg ő autogramokat osztogatott és képeket csinált az emberekkel, addig én futólépésben haza mentem.

Belépve a kicsi lakásomba rá kellett jönnöm, hogy a holmijaim nem fogják kipakolni magukat. Ez se a mai napon lesz. Bevágódtam a hálóba egyenesen az ágyra. A plafont bámulva elgondolkodtam az elmúlt pár éven. 4 éve találkoztam Harry-vel. Mondhatjuk, hogy az első másodpertől utáltuk egymást. Ez később csak fokozódott. Egy ideig nem nagyon foglalkoztunk egymással, de miután sokat kellett az anyám miatt bámulnunk egymást meguntuk a tétlenkedést. A legtöbbször csak hülye vicceket csináltunk, de volt egy-két durva húzás is. A kedvencem mindig a tubus pillanatragasztó volt Harry hajába. De viszont azt be kell vallani, hogyha szarba voltunk azért segítettünk is egymásnak. Szerintem még évekig csináltuk volna ezt, ha én be nem nevezem az X-faktorba. Egy újabb kis viccnek indult az egész, de arra nem gondoltam, hogy el is megy. Az észlény pedig elment a meghallgatásra. Szó szerint beneveztem a hírnévre. Azóta nem is nagyon foglalkoztam vele. Pár hónapja anyáméknak betelt velem a poharuk és kitagadtak a családból. Sose jöttem ki velük a legjobban, de megvoltunk egymás mellett. Viszont az utóbbi betöréses balhém után apám kijelentette, hogy húzzak el otthonról. Szép szülők mondhatom. Úgy döntöttem Londonba jövök. Itt azért hamarabb találok magamnak valami munkát. A munkám már megvan, egy nagyobb üzletben dolgozok minden hétköznap délelőtt. A pénzem pont annyi, hogy kajára meg a lakásra elég. Egy ideig még pörgött az agyam mindenféle dolgon aztán elaludtam.

Arra ébredtem, hogy a telefonom hatalmas hangerővel csörög. Az órára pillantottam. Este fél 11 van. Ki a fene keres ilyenkor?? Lemásztam az ágyról és a telefonomért nyúltam.

-Mit akar ez a majom?? –kérdeztem magamtól mikor megláttam nagy betűkkel a ’’STYLES’’ nevet a kijelzőmön. Kelletlenül vettem fel.

-Mi van?? –morogtam álmosan és morcosan.

-Örömmel veszem tudomásul, hogy nem változtattál számot.

-És azért kellett felkelteni, hogy erről megbizonyosodj te homokzsák?? –felnevetett. Gondolom jól szórakozik.

-Csak egy kisebb bosszú a délutáni lekoptatós akciód miatt.

-Hát… bosszúnak ez azért egy kicsit gyenge hozzád képest.

-Akkor nyiss ajtót, mert kezd zsibbadni a lábam.

-Azt ne mondd, hogy itt vagy a lakásom előtt. –ültem le a nappaliban lévő kényelmes fotelba.

-Akkor nem mondom, de nyisd ki az ajtót vagy betöröm. –nevette el magát.

-Nem engedlek be. De, ha bemered törni az ajtót akkor kifizeted!! –figyelmeztettem, bár tudom, hogy úgy sem tudná betörni az ajtót.

-Rox, ne csináld már. Tudom, hogy neked is hiányoztam.

-Jó. Beengedlek, ha egyességet kötünk.

-Ettől féltem. –sóhajtozott nagyot. –Na mondd mi az egyesség. –érdeklődött unottan.

-Mondjuk… -gondolkodtam el. –Te fizeted a lakásom. –ha elfogadja az ajánlatom akkor még a képét is képes lennék eltűrni.

-Rendben. –most komolyan beleegyezett?? Ezaz!!! –De csak, ha máskor is beengedsz.

-Oké. Azt még kibírom. De ha hazudsz kiheréllek Styles!! –emeltem egy kicsit feljebb a hangom. Erre csak elnevette magát. Felkeltem a kényelmes fotelből és kinyitottam a bejárati ajtót, ahol nem csak egy ember állt. –Mi a…?? –kérdeztem kedvesen, hogy mit keres itt még egy ember rajta kívül. –Azt mondtam, hogy beengedlek… Téged. –emeltem ki az utolsó szót.